3.2.4. Grafikai és írott tartalom létrehozása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alapvető strukturális döntéseken túl figyelmet kell fordítanunk a szöveg nyelvi aspektusaira és a képi információk megfelelő kezelésére is. A dokumentáció írásának technikai követelményeit tekintve a munkát olyan szoftverben kell elvégeznünk, amely alkalmas a legkülönfélébb írásmódok és -jelek megjelenítésére, akár közel- és távol-keleti (arab, japán, kínai, thai stb.) nyelvek biztonságos kezelésére is. Egyéb, olyan formai jellemzők is megfontolandók, mint például a tartalom kiemelésére szolgáló különféle jelölések lokalizációs lehetőségei. Az itt említett nyelvek egyike sem használ – az európai kultúrában egyébként teljesen általános – kis- és nagybetű megkülönböztetést. Ha a forrásszöveg mégis tartalmaz ilyesmit, akkor a kiemelést a célnyelvben más eszközökkel kell érvényesíteni. Az efféle megfontolások végiggondolása az úgynevezett internacionalizáció kérdéskörébe tartozik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műszaki dokumentáció készítéséhez sokszor olyan szoftver használatára is szükség van, amely nemcsak a szöveges, de a képi információk kezelésére is alkalmas. A képi dokumentációk készítését támogatják az úgynevezett CAD-ek (’Computer-aided Design’). Ezek között ma már olyanok is elérhetők, amelyek akár háromdimenziós képek megjelenítésére és szerkesztésére is kiválóan alkalmasak. A háromdimenziós szerkesztés előnye, hogy a műszaki kommunikációs csoport tagjai úgy alakíthatják a dokumentációjukat, ahogyan szükséges: „az alegységek, illetve alkatrészek könnyű mozgatásával, különböző szögből történő ábrázolásával, az összeállítások automatikus »felrobbantásával«, pillanatfelvételek készítésével, megjegyzések hozzáfűzésével, eseménytábla és folyamat-sorrendiség felállításával, képek és címkék importálásával, megjelenítési stílusok definiálásával, teljes mozgásanimációkkal stb.” (gyartastrend.hu). Továbbá különböző típusú formátumokba történő exportálásra is lehetőséget ad a program: a nyomtatáson (’print’) túl videóban vagy flashen is megjeleníthető a képi tartalom. Így a dokumentáció mindenki számára egyformán elérhetővé válik, egyszerű átjárás nyílik a tervezőrészleg és a műszaki kommunikációs csoport között (gyartastrend.hu).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave