Cseke Ákos

A középkor és az esztétika


A hitben újjászülető érzékelés

Ami a szépség és az érzéki-értelmi megismerés viszonyát illeti, végezetül még egy pontra hívnám fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogy egyes középkori gondolkodóktól az sem idegen, hogy magát az érzékelést ne csupán a szépséggel és ne is csupán az érzéki valósággal, hanem közvetlenül az isteni valósággal kapcsolják össze. Geréby György már idézett megállapítását, mely szerint „a lényeg az intellektív szellemi tevékenység, illetve ismeret. Az intellectio tárgyát pedig elvileg sem lehet érzékeinkkel megragadni, ergo az ismereteknek sem lehet kritériuma valamiféle érzéki bizonyosság”, ebben az értelemben mindenképpen felül kell vizsgálnunk. Itt nem pusztán arra az arisztotelészi tanításra gondolhatunk, hogy „minden aiszthészisz valami általánosra irányul, annak ellenére, hogy minden egyes érzéknek megvan a maga specifikus területe, s így ami benne közvetlenül adva van, nem általános”319, és nem is csupán Plótinosz kijelentésére, aki szerint „az érzékelés (aiszthészisz) a testekben levő ideát és formát pillantja meg”320, hanem például a „szellemi érzékek” középkori tanítására, vagyis olyan szöveghelyekre, ahol az érzékelés valósága nemcsak általános, de lényegi valóságismeretet tesz lehetővé. Mariette Canévet a korai kereszténységben több szöveg kapcsán is felhívja erre a figyelmet, a Makariosznak tulajdonított homíliákban például „az aiszthészisz nem más, mint a szellemi ember közvetlen tapasztalata a benne élő Szentháromságról. Arról az érzésről és tudatról van szó, hogy az ember részt vesz a Szentlélekben, és hogy a Szentlélek az ő lelkében lel szállásra; ugyanakkor a mennyei javak látványának és általuk kiváltott érzett öröm érzéki megtapasztalásáról is szó van itt.”321 Diadokhosz Photikénél az aiszthészisz szintén „a Szentlélek megtapasztalását és tudását” jelenti, Nüsszai Gergely pedig ugyanebben az értelemben beszél az Énekek énekéhez írt kommentár XI. fejezetében a „jelenlét érzékeléséről” (aiszthészisz tész parúsziasz), mely az egyedüli módja annak, hogy a lélek tudomást szerezzen a természeténél fogva láthatatlan és soha világosan meg nem ismerhető isteni jegyeséről, vagyis az Igéről.322


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 132 5

A középkori esztétikának szentelt tanulmányok a 19. század második felétől fogva egyre nagyobb helyet foglalnak el az esztétikatörténeti kutatásokban, magyarul azonban még soha nem jelent meg egy kifejezetten ennek a kérdésnek szentelt összefoglaló munka. Cseke Ákos könyve ebben a tekintetben hiánypótló mű. A középkor és az esztétika ugyanakkor nem pusztán az ebben a témában született külföldi szakirodalom ismertetésére vállalkozik, hanem a szakirodalom közmegegyezésen alapuló belátásainak újragondolását is elvégzi. A könyv többek között a következő kérdésekre keresi a választ: Milyen szerepet tölt be a művészet és a szépség a középkori gondolkodásban? Mennyiben módosítja - vagy inkább ássa alá - a középkori szerzők tanulmányozása a modern esztétikai tapasztalatot? Mit jelent a szépséget észlelni a világban és önmagamban? Létezik-e érzékfeletti szépség? És vajon szép-e a szerelmes, széppé tesz-e a szeretet, a szerelem világa? A könyv többek között Tertullianus, Ágoston, Eriugena, Clairvaux-i Bernát, Bonaventura, Aquinói Tamás, Eckhart mester és Dante egy-egy szövegét elemzi és mutatja be az esztétika történeti vizsgálatának szempontjából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cseke-a-kozepkor-es-az-esztetika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave