„Jól tudjuk, mégis érdemes mindig újra eszünkbe idézni: a nyugati kultúrában lehetetlen eltúlozni a fordítások jelentőségét” – írja az Énekek éneke 1,7 értelmezésének szentelt tanulmányában Ruedi Imbach, melynek során rámutat, hogy bár a Vulgata úgy adja vissza az eredetit – a görög fordítás nyomán (ean me gnósz szeauten) –, hogy „ha nem ismered önmagad, te, aki a legszebb vagy az asszonyok között (si ignoras te, o pulchra inter mulieres)”, a héber eredetiben mást találunk, aminek a helyes fordítása csak ez lehet: „Ha magad nem tudod, asszonyoknak gyöngye…”, ami egyébként az 1,6-ban feltett kérdésre adott válaszként értelmezhető („Miért is kellene tovább kóborolnom, társaidnak nyáját kerülgetnem? Ha magad nem tudod…”).801 A latin nyelvű kommentárirodalom, mely Órigenész és Jeromos révén filozófiai átértelmezését nyújtja a bibliai szövegnek (az „Ismerd meg önmagad!” apollóni-szókratészi felszólítása találkozik itt, keresztény kontextusban a bölcs Salamonnak tulajdonított zsidó énekkel), ebben az értelemben olyan bölcseleti-teológiai hagyományt nyit meg az Énekek éneke nyomán, melynek nyoma sincs az Énekek énekében.802 Nem elég tehát, hogy semmi biztosat nem tudunk az Énekek éneke eredetéről (és valódi jelentéséről), vagyis nem tudjuk, hogy profán menyegzői dalról, kultikus rítusból ránk maradt emlékről vagy a zsidó népnek a saját Urával való jegyességét megjelenítő imádságról van-e szó; nem elég, hogy a tudósok a mai napig vitatkoznak azon, hogy kérdéses volt-e a zsidó, majd a keresztény hagyományban, hogy felvegyék-e ezt a varázslatos éneket a kanonikus művek közé, vagy sem; az eltérő fordítások miatt maga a szöveg is sokszor bizonytalan, folyton mozgó és változó, ami egészen különböző értelmezési hagyományokat indított útra.