A tamási és egyáltalán a skolasztikus esztétika legfontosabb alapelvének a tudósok azt a tanítást tartják, mely szerint a szép transzcendentálé, sőt, mint például Maritain állítja, „az összes transzcendentálé együttes ragyogása”872. Balthasar szerint is ez a középkori, azon belül a tamási filozófia egyik legalapvetőbb tanítása,873 de a szép transzcendentáléként való felfogása később is vissza-visszatérő motívuma a Tamás-szakirodalomnak.874 Umberto Eco szerint, aki több helyen is bírálta Maritain esztétikafelfogását, „Aquinói Tamásnak nem vált javára, hogy inkább rajongók olvasták, mint történészek”875; és bár Maritain nem mondható puszta Tamás-rajongónak, hiszen annál elmélyültebb tudással bírt életművéről, történeti értelemben – mint látni fogjuk – kétségkívül problematikus a francia gondolkodó megközelítése. Eco megállapításával azonban a legnagyobb baj az, hogy kijelentése magára Ecóra is igaz, azzal a különbséggel, hogy ő már nem pusztán Tamást, hanem az egész középkort olvasta úgy, hogy írásaiban inkább tűnik középkorrajongónak, mint medievistának.876 Az angol kiadók úgy hirdetik az interneten angolra lefordított esztétikatörténeti könyvét, hogy „a non fiction book by Eco”, valójában azonban a Művészet és szépség a középkori esztétikában éppoly „fiktív”, mint lenyűgöző és méltán világhírű regénye, A rózsa neve – úgy is mondhatjuk, hogy mindkettő elmélyült történeti munka, tele fiktív elemekkel.