Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


Mire jók a sejtek? A sztochasztikus korrektor modell

Mit várunk el az első sejtektől? Először is, hogy tok vagy hártya vegye őket körül, amely együtt növekszik a sejttel. A sejthártyának átjárhatónak kell lennie a tápanyagok számára, de nem engedheti át a makromolekulákat és az anyagcserében szerepet játszó kisebb molekulákat. Az anyagcserének biztosítania kell az építőelemeket a sejthártya, a genetikai anyag és önmaga bővítéséhez. Végül mindezeket a folyamatokat a genetikai anyagnak kell vezérelnie, amely – az evolúció sejtek előtti állomásának örökségeként – egymással fizikai összeköttetésben nem lévő gének együttese. A gének minden bizonnyal RNS-szerű molekulák lehettek, és a sejt különféle folyamatait katalizálhatták, különösen az anyagcseréét. Az első fejezetben bemutatott chemoton modell megfelelően szemlélteti ezt az evolúciós állomást. Noha ma még messze vagyunk egy ehhez hasonló rendszer mesterséges, laboratóriumi előállításától, néhány évtizeden belül ez is valósággá válhat.

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave