Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


A sejtszervecskék szerepe

Mit kapnak az eukarióta sejtek a sejtszervecskéiktől? A válaszhoz tudnunk kell valamennyit a kémiai energiáról – annak forrásáról és felhasználásáról. Civilizációnk ma elsősorban a fosszilis tüzelőanyagokból, szénből és kőolajból (amely szén és hidrogén vegyülete) nyeri az energiát. Ezek égése (oxidációja) során szén-dioxid (CO2) és víz (H2O) keletkezése mellett energia szabadul fel, amely felhasználható gépek működtetésére: a szén égése hajtja a gőzgépeket, az olajé pedig az autókat. Az emberi szervezet is nagyon hasonló elveken működik. Cukrokat és más szénhidrátokat égetünk, és az ebből nyert energia segítségével először is ATP-molekulákat állítunk elő. Az ATP ahhoz hasonlóan tárolja az energiát, mint egy összenyomott rugót rejtő játékdoboz. A sejten belül mindenhová eljuthat, és ott adja le az energiát (mint a kinyitott dobozból kipattanó rugó), ahol éppen szükség van rá. Ahhoz, hogy ezután a rugót visszanyomjuk a dobozba (vagyis az ATP-t újra feltöltsük), újabb energiára van szükség, amely ismét cukrok oxidálásából származik. A sejt energiagazdálkodásában tehát az ATP az általános fizetőeszköz szerepét tölti be, amelyet a sejt számos energiaigényes folyamata felhasználhat: például a kémiai szintézisek, a sejtmozgások, a molekulák átjuttatása a membránokon, és így tovább.

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave