Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


Az élet kettős természete

Korábban azt írtuk, hogy az életre kétféle meghatározás adható. Az egyik az élő szervezetek felépítésének bonyolultságán, különösen a túlélést és a szaporodást szolgáló szervek meglétén alapszik, a másik pedig azokon a tulajdonságokon, leginkább az öröklődésen, amelyek a természetes szelekcióval folyó evolúcióhoz szükségesek. Most meg kell próbálnunk összekapcsolni a kétféle megközelítést. Arisztotelész az élet kettős természetét hirdette: az anyagot szerinte a petesejt, az alakító erőt (entelecheia) pedig a hímivarsejt szolgáltatja. Nem szerencsés, hogy elképzelését olyan formában fejtette ki, amely alapot adott arra, hogy a nőket másodrendű emberi lényekként kezeljék (és amely történetesen hibás is volt, ami a két nem genetikai hozzájárulását illeti). Az élet két vetületének – az anyagcseréhez, illetve az információhoz kapcsolódónak – kiemelésében viszont igaza volt. Amint azt egy amerikai genetikus, Hermann Muller két évezreddel később megjegyezte, Arisztotelész felismerése – még ha nem volt is szó szerint igaz – megért volna egy Nobel-díjat.

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave