Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


Csíravonal és szóma

Az állati egyedfejlődés kezdetén, a legegyszerűbb csoportok kivételével mindenütt elválik egymástól két sejtvonal: a csíravonal sejtjei az ivarsejtekre – petesejtekre és hímivarsejtekre – és így a következő generációra vezetnek majd, a szomatikus sejtek pedig a test többi részét hozzák létre. Weismann nézete szerint a csíravonal korai elválása szükségszerű volt, mivel úgy gondolta, hogy a különböző szomatikus sejtek csak azokat a géneket (ideket) tartalmazzák, amelyek az adott szövet létrehozásához szükségesek – egyedül a csíravonal sejtjeinek kell az összes gént tartalmazniuk az utódnemzedék kifejlődéséhez. Ma már tudjuk, hogy a szomatikus sejtekben is megtalálható a teljes génállomány, így kevésbé nyilvánvaló, miért van szükség a csíravonal és a szóma szétválására. A különválás nem is lehet nélkülözhetetlen az összetett, többsejtű szervezetek fejlődéséhez, hiszen a növényekben nem történik meg: a csírasejtek ugyanis semmilyen módon nem juthatnának el holmi központi ivarszervből a virágokba, ahol a megtermékenyítés történik. Mit nyernek akkor az állatok a csíravonallal?

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave