Ha Aranybulla, akkor 1222. Erre mindenki emlékszik. Arra már kevesebben, hogy főleg az ún. királyi serviensek és várjobbágyok, ezek a pár faluval rendelkező kisbirtokos harcosok vívták ki II. Andrástól az aranypecsétes oklevelet, mikor nagy lármával Székesfehérvárra gyűltek. Arra pedig a témát tanuló diákok sem igen tudnak választ adni, hogy hogyan is kell elképzelni egy ilyen lármázót. Mikor arról van szó, hogy a serviensek maguk közül bírákat választottak, akkor taláros, fehér parókás kövér urak jelennek meg a tanuló lelki szemei előtt; mikor kiderül, hogy birtokosok voltak, akkor a bírák képének helyére tornácon pipázgató urak látomása nyomul; mikor szóba jön, hogy országos gyűlésre jönnek össze, akkor zsakettes parlamenti szónokokat lát; mikor pedig arról hall, hogy a serviensek valójában harcosok voltak, akkor talpig páncélban képzeli el őket, amint csigaszerkezettel lóra emelik őket. Még nagyobb bajban vannak, amikor lakhelyüket próbálja elképzelni. A történelmi tárgyú kézikönyvek képei nyomán elindulva úgy gondolhatja, hogy a serviensek várromok omladékai között húzódhattak meg, fejük fölé oklevelet tartottak – védekezésül az eső ellen –, miközben díszes oltáriszentség- tartóból bort kortyolgattak. Az „életmódtörténet” többek között arra is jó, hogy ezeket a képzavarokat segítsen eloszlatni, képeket rendeljen az iskolában tanult „szövegekhez”.