Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A Nyugat terjeszkedése

A fellendülő és túlnépesedő Nyugat-Európa az ezredforduló után minden lehetséges irányban terjeszkedni kezdett. Ebben a terjeszkedésben parasztok, telepesek, a legkülönfélébb kalandkeresők is részt vettek, de a vezető szerep a lovagoké volt. A német terjeszkedés kelet felé irányult, és főleg az Elba és Odera között, illetve a Balti térségben volt sikeres. [Magyarországon Szent István (1030), Aba Sámuel (1044), I. Endre (1051–52), Szent László (1092) sikeresen kivédték a német támadásokat, ahogy a lengyel III. Boleszláv is 1109-ben.] A területszerzés mellett ezekben a Balti-tenger melletti akciókban szerepet játszott a térítés szándéka is.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave