Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Vándorló királyi udvar

A király tekintélyét a koronázáson és származáson kívül birtokai nagysága, palotájának és udvartartásának mérete, gazdagsága adta meg. Kezdetben, a Római Birodalom bukásának tájékán a barbár királyok szálláshelyei olyan egyszerű faházak voltak, mint amilyen a lovagok korai szállása. A királyok kezdtek először favárakat, majd kővárakat építtetni. A korai időszakban nem voltak fővárosaik, állandó lakhelyük. Egész évben úton voltak udvartartásukkal együtt, egyik királyi birtokról a másikra utaztak. Itt ítélkeztek, ha szükséges volt, ellenőrizték a birtok igazgatását, és elfogyasztották a raktárkészletek egy részét. Éppen ez volt az utazgató uralkodás oka: a szállítás viszonyai kezdetlegesek voltak, pénz alig volt használatban, így egyszerűbb volt a birtokon felélni a javak egy részét, mint egyetlen központba szállíttatni a terményadót. ➤[2b]

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave