Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A bűn fogalma a középkorban

A bűn a kereszténység középponti fogalma, és sokkal tágabb, mint amit a többi kultúra ért ezen. Nemcsak a bírói ítéletet érdemlő, jogi értelemben vett bűnök tartoztak ide, hanem azok is, amelyeket csak Isten büntetett a halál után. A mértéktelen evők, a hízelgők, a rossz tanácsadók a középkorban sem kerültek bíróság elé, viszont örök kárhozat várt rájuk haláluk után. De azért a jogi értelemben vett bűn fogalmát is befolyásolta a kereszténység világfelfogása. Minden bűnt ördögi eredetűnek tartottak, így a bűnözés és a büntetés sajátos teológiai jelentőséget kapott. Természetesen a ma megszokott bűnökön (lopás, csalás, gyilkosság, erőszak), a házasságtörésen (inkább csak nők esetében), illetve paráznaságon kívül különös jelentősége volt az eretnekség, az ördöggel való szövetkezés, az istenkáromlás bűnének, vagy a vallási kötelességek elmulasztásának (főleg az újonnan keresztelkedett országokban). Az ördöggel való szövetkezésbe beletartoztak azok az ősi mágikus eljárások, amelyeket az egyház nem tudott elfogadni. Például jóslás, esővarázslás, a holttesttel végzett rítusok, szerelmi bájital készítése és hasonlók. A középkor végére egyre gyakoribb lett a boszorkányság vádja, vagyis az, hogy a kuruzslók valójában az ördöggel szövetkeznek, és boszorkányszombatokon hódolnak Lucifernek. A tömeges boszorkányüldözés azonban csak az újkor elején indult be.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave