A polgárok küzdelmet folytattak önmagukkal a keresztényi élet eléréséért, akárcsak a szerzetesek és a lovagok. Az ő törekvéseikbe azonban egy sajátos elem is vegyült. A nemesek javaikhoz minden erőfeszítés nélkül, a jobbágyok révén jutottak, és nincs más dolguk, mint felélni – és gyakorolni a bőkezűség ősi erényét. A polgár viszont, legyen akár kereskedő, akár kézműves, maga teremti elő jövedelmét munkával, kockázatvállalással. Nem pazarolhatják el azt a pénzt, amivel a következő évek bevételeit kéne megalapozni. Hajókat, alapanyagot, eszközöket kell vásárolni, fegyvereseket, rakodókat felbérelni, tartalékolni az inasok ellátására. Ha elúszik a pénz, nincsenek jobbágyai, akik pótolnák, amit elvesztettek. A városi polgárok többsége még nem gondol üzemének bővítésére, kiterjesztésére, jövedelmét feléli. De annyit mégis félre kell tennie, amennyi a régi üzletvitelhez szükséges. A kereskedőknek és a bankároknak pedig jelentős tartalékokra van szükségük, mert nagy kockázatokat vállalnak. A bőkezűség erénye tehát fokozatosan át kell alakuljon a takarékosság erényévé. Ez a folyamat a középkori városban még csak megindult, igazán a kora újkori polgárok (főleg a kálvinisták) fogják befejezni.