Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


Kézművesek

A városok lakosságának tekintélyes részét adta a céhes polgárság. A kézművesek a társadalom különböző csoportjaiból alakultak ki. A honfoglaló magyaroknál például a fejedelmek, törzsi vezetők környezetében ún. szolgálónépek éltek, vagyis olyan szolgarendűek, akiknek meghatározott kézművesterméket kellett beszolgáltatniuk. A kora középkorban szolgálófalvak alakultak ki, hasonló feladattal. A nyugati uradalmi rendszer keretein belül is éltek szolgarendű kézművesek. A magukat vagy urukat robotban eszközökkel ellátó parasztok is értettek a háziiparhoz. A kora középkor kézműveseinek leszármazottaiból azonban nem okvetlenül lettek céhes polgárok. Inkább azokból – uradalmi kézművesből, szolgálónépből vagy „közönséges” jobbágyból egyaránt –, akik a piaci lehetőségeket jól kihasználva elsősorban erre a tevékenységre álltak rá, és a megfelelő forgalmi csomópontokon telepedtek le. A földműveléssel azonban – láttuk – sokáig még nem hagytak fel teljesen.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave