A XIV. században a skolasztika hanyatlásnak indult és két ellentétes irányzatra vált. Mindkettő kibillenteni igyekszik a kinyilatkoztatás és ráció érzékeny egyensúlyát. Az egyik, a misztikus irányzat, a tapasztalat és ésszerű bizonyítások helyett a lényegi (isteni) tartalmakat a megérzés és intuíció útján tartja megközelíthetőnek. A másik is elfogadja az intuíció szerepét azokon a területeken, ahol bizonyítás és ráció nem érvényesülhet, vagyis a hitbéli dolgokban. Ezeket azonban nem tartja szorosabban a tudományra tartozónak, és inkább a világ megfigyelését, leírását, jelenségeinek ésszerű magyarázatát tekinti feladatának. ➤[3a,b,c] Az egyház, tekintélyének csökkenése és a pápaság meggyengülése miatt nem tudja megakadályozni ezeknek a számára veszedelmes tudományos irányzatoknak a terjedését. Az egyetemi oktatás rendje is segít ebben, hiszen gyakorta tartottak nyílt vitákat, melyek során az új, érdekesebb eszméket képviselő diákok és tanárok könnyen híveket szerezhettek maguk köré. ➤[3c] Annyira mégis futotta a konzervatív egyháziak erejéből, hogy a mai értelemben vett természettudomány kialakulását pár évszázadig késleltessék. Ám a humanizmus megjelenésével a középkor végére a skolasztikából már csak az impozáns vita- és bizonyítási módszerek, a tekintélyek tisztelete marad, de a témák, a tartalom egyre érdektelenebb lett az értelmiség nagyobb része számára.