Lőrinc László

Életmódtörténet II.

Középkor


A gyermekkor sajátosan középkori felfogása

A középkoriak másképpen viszonyultak a gyermekkorhoz, mint ahogy az újkortól ez szokásos. Talán emiatt is van, hogy a festményeken a gyerekeket a felnőttek testarányaival ábrázolták, vagyis nem vették tekintetbe például, hogy a gyerekek feje a törzsükhöz képest nagyobb, mint a felnőtteké. (A XII. századig, a Madonna-képektől eltekintve nem is igen találunk gyerekábrázolásokat.) A középkoriak ugyanis nem tettek különbséget olyan mértékben gyermek és felnőtt között, mint ahogy ma szokásos. Amint a gyerekek járni és beszélni kezdtek, a felnőttek maguk közé tartozónak tekintették őket, és felnőttruhákat húztak rájuk. Ott szaladgáltak a kocsmákban, piacokon, nem volt téma, amit a jelenlétükben nem beszéltek meg. Játékuk, szórakozásuk is, nagyjából hétéves koruktól, megegyezett a felnőttekével: együtt vettek részt a karneválokon, a táncmulatságokon, a versenyjátékokon. A játékkedvet tekintve sem különültek el annyira akkoriban felnőttek és gyerekek: az előbbiek életének is sokkal fontosabb része volt a játék, mint a mai felnőttekének. Számos régi ábrázoláson látunk felnőtteket, akik olyan játékokat játszanak, melyek ma inkább a gyerekekre jellemzőek. Így például az egyiken egy egész falu hógolyózik, a másikon vöröspecsenyét játszanak.

Életmódtörténet II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 832 3

Ez a könyv nemcsak a középkori tárgyi környezetet (lakóhely, öltözet, táplálék stb.) mutatja be, hanem egyrészt szélesebb értelemben beszél az „élet kereteiről” (demográfia, higiénia, orvoslás, élelmezés, technika, termelés, településszerkezet stb.) másrészt a társadalom belső viszonyairól (család, egyes életkorok, nemek illetve társadalmi csoportok jellemzői és kapcsolatai stb.), végül a gondolkodásmódról (erkölcs, mentalitás, mindennapi rítusok, jogszemlélet, az idő és tér felfogása stb.). Ez a megközelítés a múlt bemutatása mellett korunk jelenségeit is értelmezi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave