Lakatos úgy tekintett magára, mint aki középúton jár a között a két szélsőség között, melyet számára Popper és Kuhn filozófiája jelentett. Popper egyetemes módszertant javasolt a tudomány számára; Kuhn elutasította az egyetemes módszertanokat, de bemutatta, hogy az egyes tudománytörténeti események részletes elemzése hogyan tájékoztathatja a filozófiát. Lakatos olyan dialektikát próbált kidolgozni, mely középút az „általános törvénykezés” és az „esetjog” között (az előbbi a Popper-féle megközelítés, azaz az univerzális elvek keresése, az utóbbi pedig az egyes történelmi példák felhasználása az aktuális helyes út kiválasztásához, vagyis Kuhn hozzáállása). Lakatos elfogadta Popper filozófiájának kritikájaként Kuhn történeti elemzését, de egyúttal elfogadta Popper azon érveit is, miszerint a tudományfilozófust az objektív tudás és annak racionális alapja kell hogy érdekelje, nem pedig a tudósok szubjektív pszichológiai állapotai vagy társadalmi helyzete. Lakatos határozottan elutasította Kuhn nézeteinek relativista felhangjait. Lakatos Magyarországon nőtt fel, ahol megtapasztalta, milyen az, amikor az állam ideológiai konformizmust erőltet rá a tudományos elméletekre. Ennek következtében szenvedélyesen hitt abban, hogy szükség van egy objektív demarkációs kritériumra, mely az igazi tudományt és az áltudományt szétválasztja. A relativizmus, mely szerint minden „tudomány” (például az állam által ránk erőszakolt is) ugyanannyira jó, mint bármely másik, kétségkívül valódi veszélyt jelent.18 Egy rádióinterjúban Lakatos rámutatott, hogy „a katolikus egyház kiközösítette a Kopernikusz-párti tudósokat, a kommunista párt pedig elítélte a mendeliánusokat azzal az indoklással, hogy tételeik áltudományosak. A tudomány és az áltudomány közötti demarkáció kérdése nem pusztán a karosszékben elmélkedő filozófus problémája, hanem létfontosságú társadalmi és politikai kérdés” (Lakatos, 1978, 1.). Az én személyes véleményem az, hogy mivel a modern közéletben burjánzanak az emberek figyelméért versengő elméletek, melyek gyakorlati tanácsot javasolnak minden egyes problémánkra, továbbra is legalább akkora szükségünk van egy demarkációs kritériumra, mint eddig bármikor a történelem során.