Dienes Zoltán

Mitől tudomány a pszichológia?


Bizonyítékok gyűjtése

A fentiekben megjegyeztük, hogy olyan elrendezés esetén, amely egymástól független megfigyelésekből áll és állandó valószínűséggel előforduló, két lehetséges kimenetellel rendelkező eseményeket vizsgál, a likelihood nem más, mint θk(1 – θ) l, ahol k a sikeres kimenetelek, míg l a sikertelen kimenetelek száma. Ha egy tanulmány adatai szerint k = 10 és l = 5, míg egy másik szerint k = 19 és l = 13; akkor a likelihood az egybeömlesztett adatok – vagyis 29 sikeres és 19 sikertelen kimenetel – alapján a következő: θ29(1 – θ)18, vagyis θ10+19(1 – θ)5+13 = θ10(1 – θ)5 θ19(1 – θ)13; ez az első és a második tanulmányban kapott likelihoodok szorzata. Általánosságban különböző (ugyanazzal a módszerrel gyűjtött, ugyanazzal a változóval kapcsolatos) adathalmazok esetében az egyes tanulmányokban kapott likelihoodokat összeszorozhatjuk, hogy megkapjuk az összes adat likelihoodját. A bizonyítékok összegyűjtése a likelihood-megközelítést használva könnyű feladat (legalábbis ami az elvieket illeti; a gyakorlatban sok munka van az igazi adatokkal kapcsolatban felmerülő részletkérdéseket illetően). Hasonlítsuk össze a helyzetet a hipotézisvizsgálattal! A kutatók általában – hibásan – azt feltételezik, hogy két nulleredmény kétszer olyan erős bizonyítékként szolgál az alternatív hipotézis ellen, mint egy nulleredmény. Ez a gondolkodásmód kellően gyakori ahhoz, hogy nyomasztó legyen elképzelni: az efféle téves meggondolások alapján mennyi, a kutatások irányát vagy az elméletek megítélését befolyásoló hibás döntés született! Természetesen a Neyman–Pearson-féle elveken alapuló metaanalízis lehetőséget nyújt a rossz szokások kiküszöbölésére. A megszokás azonban annyira csábító, hogy továbbra is mély gyökerekkel rendelkezik. A likelihood-paradigma előnyei közé kell sorolnunk, hogy még csak nem is ösztönöz az efféle hibákra.

Mitől tudomány a pszichológia?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 843 9

Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a pszichológiai kutatások mögött?

Alapvető fontosságú könyvében Dienes Zoltán a tudományfilozófia és a statisztika kulcsproblémáit mutatja be, melyek közvetlenül és húsba vágóan érintik a pszichológiai kutatás gyakorlatát. A könyv a kutatás és pszichológiaoktatás szempontjából megkerülhetetlen, a hallgatók számára mindeddig nem vagy nehezen hozzáférhető elméleti viták és nagy hatású gondolkodók köré épül. Dienes világos és gördülékeny stílusban ismerteti Popper, Kuhn és Lakatos, Neyman és Pearson, Bayes, Fisher és Royall elképzeléseit.

Széles körű tanítási tapasztalatából kiindulva a szerző példáit a pszichológia tudományos gyakorlatából meríti, így a könyv mind a pszichológiai kutatásmódszertan, mind pedig az elméleti és történeti témákkal foglalkozó szemináriumok és előadások ideális segédkönyve.

Azoknak az érdeklődő haladó tanulóknak és kutatóknak, akik használni szeretnék a könyvben bemutatott statisztikai megközelítéseket, a következő internetes oldalt javasoljuk: http://www.lifesci.sussex.ac.uk/home/Zoltan_Dienes/inference/.

"Egy jó tankönyv legyen jól tanulható, tanítható és számon kérhető. Ez a könyv mindhárom követelményt maximálisan kielégíti, ezenkívül nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató olvasmány is: a klasszikus angol humor legkiválóbb hagyományaira épül." (Mérő László)

Hivatkozás: https://mersz.hu/dienes-mitol-tudomany-a-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave