Raskó István

Genetika és egészség


Az asszociációs vizsgálatok jelentősége az orvos és a beteg számára

A 21. század orvostudományának egyik fontos felfedezése és célja a gének funkciójának megértése. Itt emlékeztetem az olvasót, hogy a gének nem azért vannak, hogy mindenféle betegséget okozzanak! A Humán Genom Program eredeti ígérete képessé tett volna bennünket az emberi betegségekben részt vevő gének azonosítására és a betegséghajlam megállapítására. A szekvenciaadatok kizárólagos alkalmazásával azonban ebben a vonatkozásban mind a gének funkciójának megértésében, mind a betegséghajlam megjóslásában nagyrészt sikertelenek vagyunk. Az emberi fenotípusadatok mérhető megjelenítése sokkal nagyobb feladatot jelent, mint a szekvenciaadatok gyűjtése. Két fő probléma adódik, az egyik az adatok részleges volta, a másik a komputerizálhatóság hiánya. Míg a homológ génekben keletkező mutációk fenotípusos megjelenése a különböző organizmusokban meglehetősen eltérő fenotípust ad, bebizonyosodott, hogy nagyon sok esetben, különösen a gerincesek között, a fenotípusok meglehetősen konzerváltak, bizonyítva, hogy azok az élettani útvonalak, amelyekben a mutációt szenvedett gének találhatók, maguk is konzerváltak.

Genetika és egészség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 840 8

Hogyan szabályozza táplálkozásunk a génkifejeződést és a betegséghajlamot? Mik az őssejtek, és mire használhatjuk őket a gyógyításban? Hogy változtatja meg a bennünk élő mikrovilág a betegséghajlamunkat? Mi a hálózati medicina, és mi a jelentősége a gyógyszerfejlesztésben? Milyen genetikai alapon fejlesztett vakcinákkal küzdhetünk az új típusú fertőzések ellen? Hogyan befolyásolja a méhen belüli fejlődés a későbbi betegséghajlamunkat? Hogyan alkalmazhatjuk saját genetikai adataink megismerését az életminőség javításában? Van-e az őseink földrajzi eredetével összefüggő betegséghajlamunk?

A TámPont könyvek sorozat új darabja, a Genetika és egészség érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rasko-genetika-es-egeszseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave