A legtöbb poligenikus, több gén által meghatározott bélyeg, mint a testmagasság, a fizikai erő vagy az IQ orvosi genetikai szempontból érdektelen. Ezek fontos evolúciós bélyegek, de folyamatos, mennyiségi, kvantitatív bélyegként mindenkinél különböző mértékben vannak jelen. A nem mendeli vizsgálatokhoz dichotóm jellemzők szükségesek. Falconer érdeme, hogy kiterjesztette a poligenikus modellt a jellegzetesen kvantitatív bélyegekről a dichotóm, nem folytonos jellegzetességekre. A dichotómia azt jelenti, hogy egy jellegzetesség az egyénben jelen van-e vagy hiányzik, azaz az egyén betegségtüneteket mutat-e vagy sem. Mindez egy folyamatosan változó betegséghajlam feltételezésével vált lehetségessé, amelynél a betegség egy küszöbérték fölött manifesztálódik, alatta pedig nem. A küszöbérték a multifaktoriális betegség genetikai egyensúlyi pontjaként képzelhető el: ha a hajlamosító tényezők többsége rossz irányba változtatja meg az egyensúlyt, kialakul a betegség, ha a genetikai védőhatások érvényesülnek, akkor pedig nem. A betegségben érintettek a hajlamosító gének szerencsétlen kombinációját örökölték. Közvetlen rokonaikban szintén jelen vannak ezek a gének, a populáció többi tagjához képest megnövekedett hajlamot okozva.