Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Egyre több hús

Az istállózás terjedésével, a takarmánytermesztéssel az állattartás már nem igényelt nagy kiterjedésű földet, legelőket. Így az állatállomány növekedésének üteme meghaladta a népesedés növekedését. Vagyis megfordultak a 16. század óta tartó folyamatok, és fokozatosan nőni kezdett az egy főre jutó hús mennyisége. Az állatállományon belül nőtt az értékes szarvasmarha aránya, ami kihatott a tej és a tejtermékek termelésére is. Megjelent a kézi, majd a motoros szivattyúval ellátott fejőgép (Egyesült Államok 1862, Nagy-Britannia 1895). Az állattartás növekedése visszahatott a földművelésre is: több lett a trágya.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


    Kiadó: Akadémiai Kiadó

    Online megjelenés éve: 2016

    ISBN: 978 963 059 844 6

    Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

    Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

    Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

    BibTeXEndNoteMendeleyZotero

    Kivonat
    fullscreenclose
    printsave