Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Közlekedés, hadászat, luxus

A közlekedés terén folytatódott a hajók középkori fejlődése: a vitorlák felvonásához például bonyolult csigarendszert alkalmaztak, így kevesebb matrózt és több árut szállíthattak, biztosítva a holland hajók kitüntetett szerepét a tengeri kereskedelemben. Ehhez az újításhoz továbbiak is csatlakoztak – az osztott vitorlázat, a függőleges tengelyű csörlő a horgony számára és egyebek –, amelyeket azután az egyre nagyobb és bonyolultabb vitorlázatú sorhajókon is alkalmaztak. A navigáción sokat javított a már említett szextáns és kronométer (utóbbi a kelet–nyugati elhelyezkedés meghatározásában). A kora újkor nagy jövő előtt álló leleménye volt a sínek használata: az első fasíneket az angliai bányákban fektették le (1550). Inkább csak érdekesség, hogy az első, még kezdetleges tengeralattjáró is ekkor készült (1620); a valóban működőképes változatokra a 20. századig kellett várni.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave