Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A dinamittól a műselyemig

A lőgyapot a piromániások mellett a divatbolondokat is megörvendeztette egy másik „robbanással”: a műanyagipar megalapozásával. Az ebéd közben megzavart Schönbein a kirobbanó eredményből azt szűrte le, hogy a cellulóz felhasználható új anyagok előállításához. Tovább kísérletezve dinitro-cellulózt állított elő; ez éter és alkohol keverékében szirupos, ragacsos folyadékot eredményezett, amelyből szálakat lehetett kihúzni, olyasféléket, mint amilyeneket bizonyos ragasztók vagy festékek húznak maguk után, ha elemeljük tubusukat vagy az ecsetet a kezelt felülettől. Csakhogy ezek egészen vékonyak voltak, és megszáradva selyemszerű fonalat adtak. Ennek nyomán később az angolok szabadalmaztatták az első műselyemszálat – gondot csak az jelentett, hogy a belőlük készült ruha könnyen felrobbant, még akkor is, ha a leghűvösebb modorú dáma viselte.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave