Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Az automobilok Magyarországon

Az autózástörténeti ismertetők többsége szerint az első gépkocsit, egy Benz gyártmányú automobilt 1895-ben Hatsek Béla optikus műszerész hozatta be Magyarországra. Hatsek többféle változatban olvasható történetének első verziója azonban jóval későbbről, 1930-ból származik, saját korában sem az efféle hírekre fogékony sajtóban, sem Benzék precíz könyvelésében nincs nyoma – így valószínűleg csak legenda. Az azonban kétségtelen, hogy nagyjából ekkor kezdődött a hazai gépkocsizás története. Egykorú forrásokkal dokumentált tény az is, hogy az első kocsitulajdonosok között volt Törley József pezsgőgyáros és gróf Esterházy Mihály (1853–1906), aki sokféle tevékenységével kapcsolódott a sporthoz, a modern technikához és a közlekedéshez. Nemzetközi céllövő versenyen nyert díjat, guminyomású fotóival külföldi tárlatokon szerepelt, jégvitorlázott, és állítólag az ő Mercedese kapta az első hazai rendszámot. Mellékesen az IBUSZ utazási iroda alapító elnöke volt.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave