Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A CD és a DVD

A fenti alkalmazások többsége is kapcsolatban van az információval, de a lézert közvetlenebbül is felhasználták az informatikában. 1972-ben mutatta be a holland Philips a videolemezt, amelyet 1980-ban kezdtek árulni. Ezen a 30 centiméter átmérőjű lemezen kis barázda futott végig spirálisan, mint Berliner hanglemezén, de itt a barázda szélessége a hajszál századrészét tette ki. A barázdákban hosszabb és rövidebb kidudorodások rejtették az üzenetet, amelyet lézerrel vittek fel, és azzal is tapogattak le. 1980-ban a Philips a japán Sonyval közösen egy újabb változatot fejlesztett ki, a 12 cm átmérőjű Compact Discet (CD; „tömör korong”). A mérethez állítólag a Sony vezetője ragaszkodott, mert így éppen ráfért Beethoven Kilencedik szimfóniájának mind a 74 perce. Két évvel később adta el a Philips a világ első CD-lejátszóját Japánban. Hordozható, fejhallgatós változatban is megjelent (discman). A magnónak és a lemezjátszónak volt félnivalója: a CD jobb minőségű és kevésbé sérülékeny hanghordozó. Árának csökkenése pedig csak idő kérdése volt. Nagy-Britanniában 1986-ban vettek először több magnókazettát, mint lemezt, és 1991-ben több CD-t, mint kazettát.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave