Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


Üdítők Magyarországon

A 20. század második felében Magyarországon is elterjedtek az üdítőitalok. Az 1950-es években jelent meg a Bambi, amelyről az a hír járta, hogy kátrányszármazékokat is tartalmaz. Ezért az 1960-as években már alig fogyott. Olyan csatos üvegekben árulták, amelyek még a söröskupak feltalálása előtt voltak divatban. Amikor az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásáron az amerikai standnál Coca-Colát árultak, rendőröknek kellett fenntartaniuk a rendet, annyian szerették volna megkóstolni. 1968-tól azután Magyarországon is gyártották a kólát, a Kőbányai Likőrgyárban. Ez lett a háború után az első, Magyarországon előállított amerikai árucikk. (Magyarország arra kötelezte a céget, hogy a behozott koncentrátumnál jóval nagyobb értékben vásároljon magyar árucikkeket.)

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave