Az aktivációs analízis olyan kémiai analitikai módszer, amely nukleáris (fizikai) tulajdonságokon és folyamatokon alapul. A nukleáris folyamatokhoz kapcsolódó energiaváltozások legalább négy nagyságrenddel meghaladják a kémiai kötések tipikus energiáit, amiből adódnak a módszer speciális tulajdonságai. Ezek lehetnek kiemelkedő előnyök esetleg korlátok a konkrét célok és igények szerint. A módszerrel a vizsgált anyag minőségi és mennyiségi izotóp- és elemösszetételéről szerezhetünk információt az aktiválással közvetlenül vagy közvetve létrehozott nuklid karakterisztikus magsugárzásának mérésével [1, 2]. Az aktivációs analízist 1936-ban a magyar származású, Nobel-díjas Hevesy József György (lásd a 10.1. ábrát), és tanítványa Hilde Levi fedezte fel és valósította meg Koppenhágában [3]. Azóta persze a módszer sokat fejlődött, különösen a nukleáris kutatóreaktorok megépítése, majd a nagyfelbontású energiaszelektív (félvezető) detektorok elterjedése után. Az aktivációs analízis igényeivel és lehetőségeivel együtt óriásit fejlődtek a módszertani, illetve a modern mérési és számítógépes kiértékelési eljárások is. Az eddig eltelt időszakban az aktivációs analízis — unikális lehetőségei révén — termékenyítőleg hatott más (szub)diszciplinák fejlődésére, elsősorban azokon a területeken, ahol korábbi/vagy más analitikai módszerek korlátozott érzékenysége és/vagy hiányos eredményei nem tették lehetővé számos kérdés megválaszolását.