Az aktivációs analízis alapösszefüggésének a levezetésekor feltételeztük, hogy: 1. az aktiváló részecskék monoenergikusak (Φ ≠ Φ(E)), sem energiájuk, sem fluxusuk nem változik sem időben (stacionárius és egyensúlyi aktiváló forrás), sem a mintán való áthaladáskor (végtelenül vékony minta, nincs neutron depresszió és önmoderálás, lásd a 10.3.4. fejezetet), így tehát az aktivációs magreakció hatáskeresztmetszete is állandó (σ = konst.), 2. a targetmagok száma nem csökken az aktiválás során (Ni = konst., nincs elsőrendű kiégés), 3. a keletkezett radionuklid egyszerű radioaktív kinetikával bomlik, és nem vesz részt más magreakcióban (nincs másodrendű kiégés), valamint 4. a bomlás eredményeként létrejött, detektálandó nukleáris sugárzás akadály nélkül halad a mintában (nincs önabszorpció). A feltételek teljesülése viszonyításokhoz kötött. Az aktiváló részecskék száma például állandónak tekinthető, ha a fluxus csökkenése a mintában elhanyagolható a fluxus abszolút értékéhez képest. Az említett feltételek a gyakorlatban sokszor nem teljesülnek, sőt elviekben némelyikük ellentmondást is okoz. Ráadásul előfordul, hogy mérés céljaira nem az elsődlegesen keletkezett (esetünkben a k típusú) leánymag, hanem annak valamelyik, további bomlásterméke megfelelőbb. Ilyenkor a származtatott atommag számának (aktivitásának) időbeli alakulását összetett függvény írja le. A kérdéskör általános megoldásának bemutatása előtt külön foglalkozunk a targetmag kiégés (Ni ≠ konst.) esetével, mert ez szemléletesen mutatja a későbbi, általános formalizmus lényegét és motivációját.