Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


A vizsgálati módszerek áttekintése

Tudománytörténeti tény, hogy a karbonát- és evaporit-diagenezis tanulmányozásának kezdete megelőzte a törmelékes üledékekét. Az e tekintetben az utolsó évtizedekben bekövetkezett változást a szénhidrogén-bányászatnak a tárolókőzetek tulajdonságai iránti érdeklődése idézte elő azzal, hogy új vizsgálati technikák kifejlesztésének ösztönzésével az anyag finom részleteit is megvilágító módszerek alkalmazását tette lehetővé. A jelenségek leírásának ez a reneszánsza azonban — a klasztikus diagenezis sokrétűségénél fogva — sokáig csak az „esettörténetek” számának gyarapodását eredményezte. A törmelékes diagenezis egységes elmélete és nevezéktana azonban mindmáig nem szilárdult meg (12.2. fejezet). Ennek ellenében hatott az agyagkövek és a homokkövek kőzettéválásának túlságosan merev elkülönítése is (Leeder 1982), pedig az utóbbiak póruskitöltő cementjének kialakulásához szükséges fluidumok és ionok java része nyilvánvalóan az agyag(os) kőzetek tömörödéséből származik.

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave