Rajeczky Benjamin (szerk.)

Magyarország zenetörténete I.

Középkor


Vízkereszt

A középkor egyházi részről kiemelkedően megtartott ünnepének, vízkereszt napjának máig fennmaradt magyar nyelvű zenei szokáshagyománya nemcsak aránytalanul kevés az ünnepkör más jeles napjaihoz képest, hanem e kevés anyag is nélkülözi a valóban jellegzetes és régi hazai múltra utaló, költői darabokat.1652A jelenség első látásra meglepő, hiszen a magyar középkorból január 6-ával kapcsolatban nemcsak koledáló szokás említésével, hanem egy drámai játék följegyzésével is rendelkezünk.1653Úgy látszik, a vízkereszti házról házra járás irányítottabb, egyháziasabb lehetett a többinél, s fenntartásában nagyobb szerep jutott az iskolázott rétegnek. Énekeinek nyelve tartósan, több helyen latin: Erdélyben néhol még ma is „Vidimus”-nak nevezik a vízkereszti rekordálást, nyilván egy abban alkalmazott antifóna kezdőszavára emlékezve.1654

Magyarország zenetörténete I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Az ​őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót.

A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is.

Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását.

A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rajeczky-magyarorszag-zenetortenete-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave