Rajeczky Benjamin (szerk.)

Magyarország zenetörténete I.

Középkor


Balladák

Balladáinknak 27 olyan szövegtípusát ismerjük, melynek középkori (14. századi) francia származtatása biztosra vehető.1822Ezenkívül még egy jóval nagyobb sornak külföldi vagy hazai keletkezését tehetjük ugyancsak a középkorra, arra az időre, amikor a paraszti és polgári réteg fejlődése és az azzal összefüggő egyéni drámai sorsfordulatok az új közösségi keretek kifejező alkotásai közé kínálkoztak, felváltva a régi epikát a balladával (bár hazai énekeseink az előbbit is kivételesen sokáig őrizték meg). Tehát szövegi oldalról a szokásdalok mellett tekintélyes számú tanúja maradt középkori népköltészeti kapcsolatainknak és a magyar alkotókészségnek.

Magyarország zenetörténete I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Az ​őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót.

A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is.

Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását.

A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.

Hivatkozás: https://mersz.hu/rajeczky-magyarorszag-zenetortenete-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave