Kovács Kármen

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak


A szakirodalmi áttekintés makroszerkezete

A szakirodalmi áttekintés három fő szerkezeti egységből áll: bevezetés, tárgyalás és összegzés. Ezek mindegyike tartalmazhat rövidebb-hosszabb szakaszokat, azonban alapvetően a tárgyalásra jellemző, hogy több, egymáshoz tartalmilag kapcsolódó részből tevődik össze (Machi–McEvoy, 2009). Hart (2008) hangsúlyozza, hogy a szakirodalmi áttekintésnek tartalmilag három komponensből célszerű állnia: a témában megjelent publikációk összegzéséből, azok kritikai értékeléséből, valamint az azok alapján levont következtetésekből. Rámutat továbbá arra, hogy a szakirodalmi áttekintés célja az is, hogy módszertani alapot nyújtson a primer kutatáshoz.

Kutatási és publikálási kézikönyv nem csak közgazdászoknak

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 037 3

Könyvünk célja, hogy segítséget nyújtson a tudományos kutatómunkához és a kutatás eredményeit közlő publikációk elkészítéséhez. Bár elsősorban a közgazdaság-tudomány és az üzleti tudományok területén kutatóknak szól, részletesen foglalkozik a természet- és társadalomtudományos kutatás és publikálás sajátosságaival, így más tudományágak művelői is nagy haszonnal forgathatják. A fiatal kutatók számára átfogó, egyben elmélyült áttekintést ad mind a kutatásról, mind a szakmai közlemények megírásáról, ugyanakkor a tapasztalat szakemberek számára is sok fontos és újszerű kutatás-módszertani ismeretet tartalmaz. Külön fejezetben tárgyalja a szakdolgozat-készítés módszertanát, így a végzős főiskolai, egyetemi hallgatók nélkülözhetetlen kézikönyve.

A kötet a tudományos kutatómunkát és publikálást azok összetett jellegére fókuszálva, alaposan és részletesen mutatja be, valamint a nemzetközi szakirodalomban fellelhető tudásanyagot és elfogadott elveket közvetíti. Ebből következően egyedülálló e kézikönyv a hazai kiadványok között. A kötetet mintegy 35 magyarázó ábra és egy több mint 400 kifejezést tartalmazó angol-magyar szószedet teszi teljessé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-kutatasi-es-publikalasi-kezikonyv-nem-csak-kozgazdaszoknak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave