Varro egyetlen épségben fennmaradt műve a mezőgazdaságról szól. Fennmaradását gyakorlati hasznosságával magyarázhatjuk: minden időben kellett élni, földet művelni és állatot tenyészteni, s Varro kézikönyve ehhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott. De hozzájárulhatott e mű fennmaradásához az is, hogy Varro irodalmi formát adott művének: dialógus keretében adja elő gondolatait, könnyed, anekdotikus hangvétellel. A szereplő személyek beszélő neveket viselnek, s párbeszédeik során gyakran utalnak egymás nevének jelentésére. A szűkebb értelemben vett földművelésről olyan személyek beszélgetnek, mint C. Agrius (ager – föld), C. Fundanius (fundus – birtok), L. Licinius Stolo (stolo – vadhajtás a gyümölcsfák tövénél, amelyet Stolo, mint gondos gazda, mindig kivágott). A sertéstenyésztésről sok bölcs tanácsot ad Cn. Tremellius Scrofa (scrofa – anyakoca), a szarvasmarha-tenyésztésről Vaccius beszél (vacca – tehén), a madártenyésztésről többek között M. Petronius Passer (passer – veréb), a méhészetről pedig Appius Claudius Pulcher, akinek Appius nomenét Varro az apes (méhek) szóra vezeti vissza. Különlegessége e felsorolásnak, hogy mindegyikük létező, történeti személy. E műnek tehát nyelvészeti vonatkozása is van, ugyanúgy, mint filozófiai és irodalomtörténeti, nem is szólva egyéb történeti, vallástörténeti és társadalomtörténeti adatairól.