Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Róma vallása

A rómaiak mégsem a mezőgazdaság szeretetében látták azt a sajátos tulajdonságukat, amely más népektől megkülönböztette őket, hanem a vallásosságukban. Cicero így vall erről: „Szeressük bár önmagunkat, amennyire csak akarjuk, nem múltuk felül sokaságban a hispánokat, erőben a gallokat, ravaszságban a punokat, művészetben a görögöket és végül a hazai néphez és földhöz való vonzódásban az itáliaiakat és a latinokat; mégis pietasban meg vallásosságban és ama egyetlen bölcsességben, hogy beláttuk: mindent az istenek ereje irányít és kormányoz, minden más népet és nemzetet fölülmúltunk.” (Harusp. 19) Hogy Cicero nem puszta szónoki fogásból nyilatkozik így, az más római szerzők kijelentéseivel is megerősíthető. Sallustius a régi rómaiakat a „legvallásosabb halandóknak” (Cat. 12, 3) minősíti. A görög Polybios pedig, aki csodálta a rómaiak nagyságát, e nagyság okát vallásosságukban látta (6, 56, 6–15).

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave