Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Stílusa

Hogy Livius életművében mily fontos a stílus, az talán azzal a tudománytörténeti ténnyel is szemléltethető, hogy jó ötven évvel ezelőtt a Livius-kutatás alternatívája az a kérdés volt: források vagy stílus, történész vagy művész. A stílusnak ez az előtérbe kerülése egyrészt magyarázható az aranykor stílusbeli igényességével, másrészt Livius történelemszemléletével, amelyben az egyéniségek fontos szerepet játszottak, s ez maga után vonta az egyéni vonások kiemelését tükröző változatos egyéni stílust. E tekintetben a hellenisztikus történetírás hagyományait is átvette, például Theopompos Philippikáiban a történeti eseményeket a makedón Philippos alakja köré szőtte. Ephoros, Duris és Phylarchos hasonlóképpen járt el, megteremtve ezáltal a drámai vagy a „tragikus” történetírás módszerét. Hiba lenne azonban eltúlozni a stílus fontosságát a történetiség rovására. A praefatio első mondatából ugyanis nyilvánvaló, hogy Livius mindkettőt fontosnak tartotta: Facturusne operae pretium sim, si a primordio urbis res populi Romani perscripserim, nec satis scio nec, si sciam, dicere ausim, quippe qui cum veterem tum vulgatam esse rem videam, dum novi semper scriptores aut in rebus certius aliquid allaturos se aut scribendi arte rudem vetustatem superaturos credunt. – „Érdemleges dolgokat művelek-e, ha a római nép történetét a város kezdeteitől fogva megírom: valóban nem tudom, de még ha tudnám, akkor sem merném állítani, hiszen látom, hogy mily régóta és mily gyakran vállalkoznak rá, mert mindig akadnak új írók, akik azt hiszik, hogy vagy tárgyi dolgokban fognak biztosabbat adni, vagy írásművészetükkel szárnyalják túl a faragatlan régieket” (Praefatio 1–2; fordította Borzsák I.). A pontos események és az írásművészet, ez az a két terület, amelyen a történetírók fölülmúlhatják egymást. Jellemző, hogy Livius – úgy mint Horatius az Ars poeticájában – nincs jó véleménnyel a régebbi történetírók stílusáról.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave