Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Forrásai, stílusa

Velleius forrásaival kapcsolatban csak feltételezésekre vagyunk utalva. Cornelius Nepos Chronicáját és életrajzait felhasználhatta: a világtörténelmi adatokat, és az egyes államférfiakra vonatkozó epizódokat tőle vehette. Ami a művében található kronológiai adatokat illeti, azok egy részét meríthette Atticus Annalis liberjéből, például Róma alapításának dátumát. De felhasználhatta Augustus De vita sua (Életéről) c. művét is (vö. Suetonius 85, 1). A Varus-vereség leírását Liviusból vehette. Az irodalommal kapcsolatos adatait és értékeléseit olyan forrásokból kölcsönözte, amelyekből Cicero és Quintilianus is meríthetett. Sallustius és Cicero hatása szintén feltételezhető mind stílusában, mind az értékeléseiben. Feltehetőleg többféle forrásból dolgozott, hiszen az irodalmi áttekintésben a római történetírókra is kitér, s lehetetlen, hogy ne használta volna fel azokat, akiknek nevét megemlítette. Mint funkcionárius és katonai parancsnok egyéb dokumentumokhoz is hozzáférhetett, de saját tapasztalatai is nagy súllyal estek latba, főleg Tiberius korára vonatkozólag, akit feltehetőleg őszintén tisztelt, s panegirikus hangvétele személyes és családi tapasztalatokból is táplálkozhatott.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave