Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Élete

Gaius Plinius Caecilius Secundus sokat beszél önmagáról leveleiben, ezért jól ismerjük életét. A Vezúv kitörésének leírásakor említi, hogy abban az évben (79) 18 éves volt (Epistulae 6, 20, 5). Eszerint 61-ben született, mégpedig Észak-Itáliában, Comumban. Szülővárosát is sokat emlegeti, később is erősen kötődött hozzá: könyvtárat alapít számára és alapítványt tesz gyermekek neveltetésére (Epistulae 1, 8; 7, 18), tanítót szerez, hogy helyben tanulhassanak a comumi gyermekek (4, 13). Apja néhány évvel 76 előtt halhatott meg, mert Pliniust egy törvényes gyám gondjaira bízták, és a törvényes kiskorúság 14 éves korában szűnt meg. Nagybátyja, aki 79-ben a Vezúv kitörésekor halt meg, végrendeletében adoptálta. Talán ez is oka lehet annak, hogy az idősebb Pliniust általában úgy emlegeti, mint nagybátyját. Az örökbefogadás után nevét is megváltoztatta: C. Caecilius Secundus helyett a C. Plinius Caecilius Secundus nevet viselte, s ez az oka annak, hogy később ifjabb Pliniusnak kezdték nevezni, hogy megkülönböztessék nagybátyjától, az idősebb Pliniustól. Grammatikai tanulmányait valószínűleg szülővárosában, Comumban végezte (vö. 1, 19), retorikai stúdiumait pedig Rómában Quintilianusnál és Nicetes Sacerdosnál (2, 14, 9; 6, 6, 3).

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave