Tacitus „Beszélgetés a szónokokról” c. munkája sok vitára adott már alkalmat. Sokáig kétségbe vonták a tacitusi szerzőséget, a humanista kortól szinte napjainkig, például E. Paratore (1969, 173–176), L. Herrmann pedig Quintilianus elveszett De causis corruptae eloquentiae c. művével azonosítja (1955, 349–69). A kutatók többsége azonban ma már elfogadja Tacitus szerzőségét, nemcsak azon az alapon, hogy a Dialogust a 15. században fedezték fel Hersfeldben, a kolostor könyvtárának egy olyan kódexében, amely az Agricolát és a Germaniát is tartalmazta, hanem azért is, mert a Dialogus eszmeisége összhangban van Tacitus történeti műveinek főbb gondolataival. A mű keletkezésének dátuma is bizonytalan. Sokáig a 81. évet tartották keletkezési idejének, mert Domitianus alatt ez a mű nem keletkezhetett, a Ciceróéra emlékeztető stílusa viszont azt sejtette, hogy Tacitus korai művéről van szó, amikor még a történetíró nem alakította ki oly jellegzetes sajátos stílusát. Később azonban kiderült, hogy a cicerói stílus a Dialogus műfajából következik: Tacitus Cicero De oratore c. munkáját tekintette követendő mintának, s természetes, hogy a stílusát is utánozta. Ilyen megfontolásból Fr. Leo e munkát a Domitianus halálát követő évre, 97-re datálta. Újabban többen 102-re teszik, azon az alapon, hogy Fabius Iustus, akinek Tacitus e munkát ajánlja, ebben az évben volt consul, s a hivatalba lépő consuloknak korábban is ajánlottak már műveket, például Velleius Paterculus Viniciusnak.