Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Minucius Felix élete

Minucius Felix azon római szerzők közé tartozik, akiknek életéről keveset tudunk. Név szerint Lactantius említi először: híres római ügyvédnek mondja, majd megállapítja, hogy Octavius című könyvéből kitűnik, milyen kiváló védelmezője lehetett volna a keresztény hitnek, ha teljesen annak szentelte volna magát (Divinae institutiones 5,1). E rövid jellemzés után Tertullianusra tér rá, ezért a sorrendből egyes kutatók arra következtettek, hogy Minucius Felix Tertullianus előtt élhetett. Hieronymus azonban De viris illustribus (Hírneves férfiak) című vázlatos keresztény irodalomtörténetében Tertullianus után említi, mégpedig úgy, hogy az 53. fejezetben ismerteti Tertullianust, s az 58.-ban Minucius Felixet. Mivel Hieronymus kronológiai sorrendben tárgyalja az egyes keresztény szerzőket, Lactantius viszont nem, valószínű, hogy Minucius Felix fiatalabb volt Tertullianusnál, s az a sok közös vonás, amely Tertullianus Apologeticumában és Minucius Felix Octaviusában megfigyelhető, azzal magyarázható, hogy az utóbbi merített az előbbiből, és nem fordítva. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy a dialógus pogány szereplőjének, Caeciliusnak a neve afrikai feliratokon is felfedezhető Caecilius Natalis formájában, Dessau a feliratokat 217-re datálja. Mivel ez a Caecilius Natalis ez időben még biztosan pogány volt, Minucius Octavius című munkájában viszont megtér, ha a két személy valóban azonos, akkor a mű 217 után keletkezett. Hogy pedig az Octavius pogány Caeciliusa azonos lehet az afrikai feliratok Caeciliusával, aki Cirtában triumvir quinquennalis volt, valószínűsíthető abból, hogy Minucius Felix Caeciliusa ugy említi Frontót, mint cirtai honfitársát. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy Cyprianusnál már megragadható Minucius Felix hatása, akkor az Octavius keletkezését 220 és 240 közé kell tennünk. E datálást támogatja a mű filozófikus jellege, továbbá a szerzőnek az a törekvése, hogy művelt pogányokhoz szóljon: ezzel magyarázható a sok Cicero- és Vergilius-reminiszcencia. Az is figyelemreméltó a szerző szemléletmódjában, hogy az emberi dolgokat (barátság, szerelem, kisgyermekek, játék) szépnek tartja, s ezzel vonzóvá kívánja tenni a keresztény humanizmust.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave