Adamik Tamás

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig


Történeti művének felépítése és forrásai

Ammianus e szavakkal fejezi be terjedelmes történeti művét: „Előadtam, mint egykori katona és görög férfi, legjobb tehetségem szerint az eseményeket Nerva császár uralkodásától fogva Valens haláláig. Művemben mindig az igazságot mondtam, s úgy gondolom, hogy sohasem merészeltem meghamisítani semmit szándékos elhallgatással vagy hazugsággal” (31,16; fordította Szepesy Gy.). Ammianus tehát a római történelemnek igen hosszú korszakát dolgozta fel Rerum gestarum libri (Történeti könyvek) című munkájában. Seck feltételezi, hogy eredetileg Rerum gestarum a fine Cornelii Taciti libri lehetett a címe, hiszen onnan kezdi munkáját, ahol Tacitus abbahagyta. Bár nem említi Tacitus nevét, mégis feltételezhető, hogy őt tekintette mintának. Tacitus ugyanis az általa megélt idők eseményeit is tárgyalta Historiae című művében, s ugyanígy jár el Ammianus. A 14. könyvében a 353. év eseményeinek ismertetését folytatja, a 31. könyvében pedig a 378. év történéseinek leírásával zárja le művét. Ezzel szemben az elveszett első 13 könyvben 257 év eseményeit sűrítette össze. Ez a körülmény még arra is magyarázatot ad, miért éppen ezek a könyvek vesztek el: azért, mert e hosszú időszak eseményeit csak röviden írhatta meg források alapján. A fennmaradt 18 könyvben viszont olyan 25 év eseményeit meséli el, amelyeknek maga is részese volt: a szemtanú hitelességével írta le azt, amit fontosnak tartott, s éppen ebben van a fennmaradt könyvek páratlan értéke.

Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 042 7

A római irodalom egészét összefoglaló, a felsőfokú oktatás igényeit is kielégítő kézikönyv magyar nyelven még nem készült. A korábbi magyar nyelvű munkák az egyes korszakokra összpontosítottak; a Római irodalom a kezdetektől a Nyugatrómai Birodalom bukásáig című, kivételes jelentőségű monográfia azonos terjedelemben és súllyal kívánja tárgyalni az összes korszakot.

A római irodalom akkor születik meg, amikor Róma egész Itália irodalmi lehetőségeit magában tudja összegyűjteni. A régi latinok kemény földműves munkával és katonáskodással foglalkozva egyszerű életet éltek; e primitív egyszerűség utáni sóvárgás mindvégig megmarad a római irodalomban. Az etruszk hatás nyomairól viszont az anyagi javak és az élet szépségeinek szeretete, a gladiátori játékok kedvelése árulkodik. Ugyanakkor a római állam szolgálatának eszméje is mindvégig hatott, amely a görög szellemiséggel és a lelki jólneveltséggel párosulva a homo Romanusból homo humanust nevelt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/adamik-romai-irodalom-a-kezdetektol-a-nyugatromai-birodalom-bukasaig//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave