Tarentum elfoglalása után (Kr. e. 272) került Rómába, igen fiatalon, mert még Kr. e. 187-ben is tevékenykedett. Életének dátumairól már az ókorban vitatkoztak. Cicero Brutusából megtudjuk róla, hogy Gaius Claudius, Appius Claudius Caecus fiának consulsága alatt adatta elő első színdarabját, Ennius születése előtt egy évvel, azaz Kr. e. 240-ben (72). A második pun háború idején, a 207. év eseményeivel kapcsolatban Livius a következőkről tudósít: „A pontifexek el is rendelték, hogy háromszor kilenc szűznek kell végigvonulnia egy éneket énekelve a Városon. Miközben ezek Iuppiter szentélyében az éneket gyakorolták, melyet Livius költő szerzett, villám csapott Iuno királynőnek az Aventinuson álló szentélyébe” (27, 37, 7). A Kr. e. 187-es évvel kapcsolatban Hieronymus ezt jegyzi meg: „Titus Livius tragédiaírót híresnek tartják; tehetségével érte el, hogy Livius Salinator, akinek a gyermekeit nevelte, felszabadította.” E híradásból nyilvánvaló, hogy korán az előkelő M. Livius Salinator (consul 207-ben) tulajdonába került mint rabszolga, s a házitanító szerepét töltötte be. Feltehetőleg mindkét nyelvet oktatta. A Festus-szótár szerint hivatalos kitüntetésben is részesült: a már említett énekéért hivatalosan átengedték neki Minerva templomát az Aventinuson, ahol írók (scribae) és színészek gyűlhettek össze (333 M).