Plautusnak óriási sikere volt mind életében, mind a halálát követő évszázadokban. A Kr. u. 2. század folyamán neve alatt már 130 darab forgott közkézen. De nagyjából ez lehetett a helyzet már a Kr. e. 1. században, amikor Varro 21 olyan plautusi komédiát különített el a többitől, amelyeknek hitelességéhez nem fért kétség; ezek az ún. Fabulae Varronianae. Ezeken kívül, jegyzi meg Gellius, Varro még más plautusi darabokat is hitelesnek tekintett, s Gellius maga is amellett kardoskodik, hogy jó néhány saját korában olvasott és elemzett plautusi komédiát hitelesnek kell elfogadni. Azonban az a sok plautusi darab, amelyekről Gellius értekezik (3, 3), a késő császárkor vége felé elkallódott, viszont azt a 21 komédiát, amelynek hitelességét Varro megállapította, talán éppen magának Varrónak nagy tekintélye miatt az utókor megőrizte. A fennmaradt kéziratok egy Kr. u. 100 körül készített gyűjteményes kiadásra vezethetők vissza. Sajnos e gyűjteményt sem kímélte az idő: a Vidulariából csak mindössze 100 sor maradt ránk, kisebb-nagyobb részek más komédiákból is elvesztek, például a Cistellariából, az Amphitruóból, a Bacchidesből és az Aululariából. A Curculio is megrövidülhetett az idők folyamán, hiszen a maga 729 sorával túlságosan rövidnek tűnik, ha egybevetjük a Miles gloriosus 1437 sorával.