A mimus görög eredetű szórakoztató színházi műfaj. Etimológiailag a mimeisthai (utánozni) igével van kapcsolatban, s így a mimus név jól kifejezi e műfaj lényegét, az utánzást. Mint a dór vígjáték egyik formája Szicíliában jött létre, s innen indult hódító útjára Görögország és Itália felé. Irodalmi rangra először Sóphrón szicíliai költő emelte a Kr. e. 5. században. Töredékeiből ítélve darabjainak témáját a kisemberek életéből vette. Rómában és Itáliában két-három évszázadon keresztül mint szájhagyomány útján terjedő rögtönzött bohózat élt az egyszerű nép körében. Előadásai az itáliai Flora istennő ünnepéhez, a Floraliához kapcsolódtak. Flora a virág és a tavasz istennője, aki Ovidius leírása szerint egykor Chloris nimfa volt, s Zephyrus elől menekülve Florává változott. Zephyrus feleségül vette, és a virágok úrnőjévé tette: ő hintette be virágmaggal a földet. Flora istennő a római vallás legrégibb rétegéhez tartozhatott. Külön papja volt, a flamen Floralis. Varro szerint Titus Tatius szabin király oltárt emelt neki (Lingua Latina 5, 74). Templomot Rómában azonban csak Kr. e. 238-ban kapott a Circus Maximus közelében. Ünnepét, a Floraliát április 28-tól május 3-ig tartották, s ennek keretében régtől fogva adtak elő mimusokat. Idővel az Atellanához hasonlóan helyet kapott a rendes színházi előadásokon is, mint betét (embolium) vagy utójáték (exodium), de irodalmi színházi műfajjá csak Caesar korában vált.