Ebben a fejezetben két esettanulmányon keresztül a statisztikákban gazdaságilag inaktívként vagy munkanélküliként számon tartott, a tanulmányokban kirekesztett társadalmi csoportként jellemzett népesség helyzetének, megélhetési stratégiáinak elemzésével arra keresem a választ, hogy a családok milyen utakat alakítanak ki a munka világa felé. Abból az egyszerű megfigyelésből indultam ki, hogy a statisztikákban minimális foglalkoztatottsággal jellemezhető településeken a felnőtt lakosság jelentős része több-kevesebb rendszerességgel különböző kereső tevékenységet folytat, nem is tehetne mást, hiszen csak és kizárólag szociális transzferekből nem tud egy család megélni. Azaz a statisztikákban inaktívként vagy munkanélküliként megjelenők az informális vagy másodlagos, támogatott munkaerőpiacon különböző pozíciókat foglalnak el: az önkormányzati segélyekből tengődő, gyakran napi megélhetési gondokkal küszködő családoktól a segélyeket alkalmi munkával kiegészítő szegényeken, az ennél viszonylag biztosabb megélhetést kínáló önkormányzati foglalkoztatottakon keresztül az informális munkaerőpiacon aktívan és rendszeresen részt vevő és ezzel a családjuk számára biztos megélhetést kínálókon át igen széles skálán mozognak. Ezzel a megközelítéssel a társadalmi kirekesztést és beilleszkedést nem állapotként, hanem kontinuumként értelmezem (Castel, 1998), a fejezetben pedig a munka világa felé vezető stratégiákat, lehetőségeket és utakat mutatom be, amelyek a szegénységben élő, kirekesztett családok közötti differenciálódás legfontosabb fokmérői.