Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Mióta létezik a Kárpát-medence?

A jelenlegi felszínformák vizsgálatának egyik kulcskérdése, hogy milyen földtörténeti időkeretben dolgozunk. A kiindulási alap adott (l. földtörténeti és lemeztektonikai részeket), azaz a medence formálódásának kezdete a két nagy kőzetlemeztömb illeszkedésének idejére, kb. 20–15 millió évvel ezelőttre tehető (1. táblázat). A medence kialakulásának első intenzív szakasza a kárpáti és bádeni, de főleg a késő bádeni korszakokra (kb. 14–15 millió éve) tehető. A jelentős mértékű, olykor több ezer méter mély süllyedékek kialakulása ekkor indul meg és borítja el szinte teljes egészében a bádeni transzgresszió a területet. A tenger a kiemelkedő – még csak szigetsorként megjelenő – Kárpátok átjáróin tartotta a kapcsolatot a Paratethys más ágaival (3. ábra).

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave