Dövényi Zoltán (szerk.)

A Kárpát-medence földrajza


Alföld

Az Alföld történelmében is vannak kedvezőbb és kedvezőtlenebb időszakok. Már a honfoglaláskor úgy fogadta ez a nagytérség az őseinket, hogy csak az ármentes füves-fás területeken, a hordalékkúpok, a hegységkeret felé nyíló völgyekben engedte őket letelepedni, míg a kiterjedt vízjárta vidékek lakatlanok maradtak. Ennek megfelelően a jellemzően aprófalvas településrendszer sem volt egységes, az adottságokhoz igazodva csoportokra tagolódott. A mezőgazdaság ágai közül a szezonális hasznosítást és értékmentést jobban lehetővé tevő állattenyésztés volt a jelentősebb. A szállítás igényeit a folyók és az időszakos vízfolyások, vadvizek biztosították. A térségbe érkező áruk közül a fa, a kő és a só volt a legfontosabb, a legintenzívebb kapcsolat Erdéllyel, a Felvidékkel volt, míg a Dunántúllal a kölcsönhatás rendkívül gyenge. A nyugat-európai kapcsolatot (szarvasmarha, só, gabona) Buda, illetve a Duna biztosította.

A Kárpát-medence földrajza

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2012

ISBN: 978 963 059 802 6

Fél évszázados hiányt pótol a kötet, hiszen utoljára 1947-ben jelent meg a Kárpát-medencét mint egységes földrajzi teret leíró kézikönyv. Geográfusok nemzedékei voltak politikai nyomásra elzárva ettől a témától, majd további évtizedek kellettek az újrakezdett kutatások eredményeinek összegzéséig. A szerkesztők, ahogy az a Világföldrajz kézikönyv esetében is történt, kitárták a kaput, s megpróbáltak mindenkit bevonni a munkába a magyar geográfiából, illetve földtudományból, akinek van érdemi mondanivalója a témában. A szóhasználat nem véletlen: magyar és nem magyarországi geográfiáról van szó, tehát a szerzők a Kárpát-medence különböző részein élnek és dolgoznak, az országhatárok ebben az esetben nem jelentettek akadályt.

Az eredmény páratlanul gazdag és friss, ugyanakkor egységes szemléletmóddal kidolgozott Kárpát-medence kép. A kötet kellően részletes a témában elmélyedni vágyók számára, de elég színes és érdekes ahhoz, hogy magával ragadja az egy-egy részlet iránt érdeklődőket, illetve az Akadémiai Kiadó kézikönyv sorozatának hűséges gyűjtőit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dovenyi-a-karpat-medence-foldrajza//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave