Érdemes az előbbiekben vázolt CCC-modellt szembeállítanunk néhány korábbi elmélettel, melyek kísérletet tettek a Nagy Bumm előtti korszak leírására. Már a legkorábbi, Einstein általános relativitáselméletével összhangban levő kozmológiai modellek (Friedmann 1922-es modelljei) között is volt olyan, mely megpróbálkozott ezzel – ez később az „oszcilláló univerzum” néven híresült el. Az elnevezés minden bizonnyal annak tudható be, hogy Friedmann kozmológiai állandó nélküli zárt modelljében (K > 0, Λ = 0, lásd a 2.2a ábrát) az univerzum térkomponensét leíró 3-gömbfelület sugara az időben ábrázolva egy cikloist adott – ezt a görbét írja le a kör kerületének egy pontja, ha „végiggurítjuk” az időtengelyen (lásd a 3.7. ábrát, a fény sebességét c = 1-re normalizáltuk). Látható, hogy a görbe nem egyetlen ívből áll, és ha azt is tudjuk, hogy minden ív egy térben zárt univerzum tágulását, majd összeomlását írja le, már kész is a modell, mely „eónok” véget nem érő sorozatából áll (lásd a 3.8. ábrát), és mely 1930-ban egy rövid időre Einstein érdeklődését is felkeltette99. Persze a „visszapattanás”, mely minden szakasz végén bekövetkezik, egy téridő-szingularitásra esik (ahol a téridő görbülete végtelenné válik), így Einstein egyenletei itt hagyományos értelemben képtelenek leírni az univerzum fejlődését, jóllehet bizonyosfajta módosítások segíthetnek (lásd például a 3.2. pontban).