Náray-Szabó Gábor (szerk.)

Kémia


Fémötvözetek

Használati eszközeink jelentős része fémből, elsősorban vasból, alumíniumból és rézből készül. A fémeket (l. 2.22.4 fejezet) nagy szilárdságuk, szívósságuk és jó megmunkálhatóságuk miatt alkalmazzák különböző eszközök, alkatrészek és szerkezeti anyagok előállítására, talán egyetlen komoly hátrányuk a viszonylag nagy fajsúly. Míg bizonyos fémeket tisztán, elemi állapotban használnak fel, többségüket mesterségesen előállított ötvözet formájában alkalmazzák, melyek adott fém mellett egy vagy több más elemet is tartalmaznak. Az ötvözetek meghatározott célokra jobban használhatók, mint a tiszta fémek, ezt már Kr. e. 3000 táján is felismerték, amikor Mezopotámiában először állították elő a bronzot. Kr. e. 2300 óta ismerünk különböző vasötvözeteket, a modern korban pedig az ötvözetek óriási választéka áll rendelkezésre a legkülönbözőbb alkalmazások céljára.

Kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 817 0

A kémia mindennapi életünk része. A molekulák tudományaként azért játszik központi szerepet, mert túlnyomórészt ezekből az apró részecskékből épül fel a bennünket körülvevő világ. Akár az egészségről, gyógyításról, környezetvédelemről, táplálkozásról, közlekedésről van szó, kémiai rendszerekkel és problémákkal találkozunk.

Az Akadémiai Kézikönyv-sorozat első és egyik legsikeresebb tagja módszeresen, kevés képlettel, de sok ábrával, közérthetőségre törekedve tárgyalja a kémiát. Az olvasó - legyen akár egyetemista, középiskolás vagy egyszerűen csak érdeklődő - így könnyen áttekintheti a tudományág összességében bonyolult szerkezetét. A szerzők a lexikonok, a tankönyvek és a szakkönyvek legelőnyösebb tulajdonságait gyúrták egybe, és így a kötet az elvek bemutatása mellett olyan fontos adatokat is tartalmaz, amelyekre nap mint nap szükségünk lehet.

Az utóbbi évtizedek talán legolvasottabb kémiakönyve a teljességre való törekvés jegyében a hagyományos részterületek (általános, fizikai, szervetlen, szerves kémia) mellett a biokémia, az ipari technológia, a környezettudomány és a földtudomány izgalmas molekuláris vonatkozásaival is foglalkozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/naray-szabo-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave