Veszprémi Tamás

Általános kémia


A kristályok szerkezete

A kristályos anyagok legfontosabb jellemzője a szerkezetbeli szabályosság. Ez a szabályosság nemcsak, ill. nem feltétlenül a külső kinézet szabályosságát jelenti, sokkal inkább a belső, mikroszkopikus szerkezet rendezettségét. Ezen azt érthetjük, hogy az alkotó elemek szabályos térbeli hálózatot, kristályrácsot alkotva építik fel az anyagot. Azt a legkisebb térbeli egységet, melyből a három térirányba történő ismételt eltolással felépíthető az egész kristályrács, elemi cellának nevezzük. Természetesen az elemi cella mérete: élhosszai és az élek által bezárt szögek – és ennek megfelelően a kristályos anyagok szerkezete – nagyon sokféle lehet, ám pusztán logikai megfontolások alapján is könnyű rájönni, hogy az elemi cella szimmetriája nem lehet akármilyen. Az elemi cella nem lehet pl. szabályos ötszög alapú hasáb, hiszen szabályos ötszögekkel nem lehet hézagmentesen „kitapétázni” egy felületet, így ha az ötszög alapú hasábokat egymás mellé helyezzük, rések maradnak a térben. Csak olyan szabályos kristályrács képzelhető el, mely az elemi cellák egymás mellé helyezésével a teret hézagmentesen kitölti. Ebből adódik, hogy a természetben mindössze hét elemi kristályrendszer fordulhat elő. Az elemi cellát az ún. rácsállandókkal, vagyis az elemi cella élhosszaival és az élek által bezárt szögekkel jellemezhetjük (5.39. ábra).

Általános kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 051 9

A kémiának számos ága létezik (szerves, szervetlen, fizikai, analitikai, bio- és polimerkémia stb.), de általános kémia nevű diszciplínát nem ismerünk. Mégis: a General Chemistry, Allgemeine Chemie, Общая химия, kifejezések jól ismertek az egész világon. A világ minden részén százszámra találhatók ilyen címmel könyvek, és aligha van olyan egyetemi kémia fakultás, ahol ez a tantárgy ismeretlen. Az általános kémia kurzusok és könyvünk célja az, hogy az olvasó középiskolából hozott kémiai ismereteit olyan szintre segítse, amelyre a fenti szaktárgyak alapozhatnak. Feladata az alapfogalmak definiálása, mintegy a kémiai nyelv alapszókincsének megismertetése, a fontosabb fizikai és kémiai jelenségek és összefüggések megvilágítása.

A könyv több - tipográfiailag is elkülönített - szinten használható. Anyaga a középiskolai kémiától elvezet az egyetemek másod- és harmadéves fizikai kémia tárgyáig. A fontos jelenségek mellé a haladók számára mélyebb magyarázatokat mellékel, melyeket a kezdők nyugodtan átugorhatnak anélkül, hogy ez gátolná a fő gondolatmenet megértését. Az olvasót számos érdekesség, tudománytörténeti kitekintés, rengeteg színes ábra, fénykép és több száz kidolgozott példa is segíti.

Könyvünk elsőrendű célja tehát adott: bevezetés vagy inkább átvezetés a felsőfokú kémiába. A megcélzott olvasókör is adott: érdeklődő középiskolásoknak éppúgy szól, mint első- és másodéves, kémiát tanuló egyetemi hallgatóknak. Emellett ajánlható a középiskolák kémiatanárainak is: számos, a középiskolákban is könnyen használható anyagot tartalmaz - másként, mint ahogyan a középiskolákban általában tanítani szokás. Végül, de nem utolsósorban ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik bármikor, bármilyen szinten belekóstoltak vagy belemerültek a kémia izgalmas világába.

Hivatkozás: https://mersz.hu/veszpremi-altalanos-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave