Csányi Vilmos

Az emberi természet


Normatív vagy morális agresszió

Szintén csak az emberre jellemző viselkedés, célja az, hogy a csoport normáit a tagokkal elfogadtassa. A csoporttársadalmakkal kapcsolatban már említettem ezt. Mindennapi életünkben is számtalan jelét figyelhetjük meg ennek az agressziós formának. Egy iskolai osztály, munkahelyi csoport, vallási közösség vagy politikai csoportosulás tagjai gyakran lépnek fel agresszíven olyan társaikkal szemben, akik az elfogadott viselkedési szabályoktól, szokásoktól, elvektől, normáktól eltérnek. A morális agresszió hátterében az embernek az a rendkívül fontos és jellemző tulajdonsága áll, hogy erősen kötődik csoportjához és tulajdonképpen minden csoporton kívülivel többé-kevésbé szemben áll.

Az emberi természet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 805 7

A modern társadalomban élő ember egyre jobban érdeklődik az emberi természet és a társadalom kialakulásának, működésének tudományos vizsgálata iránt, mert ilyen módon szeretne választ kapni a saját problémáira és szűkebb-tágabb közösségének megoldatlan kérdéseire. Ma már sok tudományág foglalkozik az emberi viselkedéssel- sokféleképpen. Valamiféle szintézisre van szükség, amelyhez az egyes részterületek információi hozzákapcsolhatók.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csanyi-az-emberi-termeszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave